Rabszolgaság

Az egészséges ember, ha az életében a számára megfelelő úton halad, azaz fejlődik, akkor alapvetően jól érzi magát. Ebből következik, hogy ha téves úton jár, vagy nincs a helyén, akkor rosszul érzi magát. A fejlődés, önmagunk legyőzése így is mindig jó érzéssel párosul. Csakhogy nem könnyű az érzelmi jelzéseket felismerni, értelmezni. Pedig csak az lehet igazán szabad, aki belülről, önirányított módon tud élni.
A rabszolgát kívülről irányítják, mások mondják meg neki, mikor mit kell éreznie, mi a jó és mi a rossz. Mindenki, aki feladta a belűlről vezérelt lehetőségét, és lemondott a saját érzései által küldött jelzések megértéséről, az elveszítette önmagát, bármennyi biztonságot is kapott érte cserébe. Ez a modern rabszolgaság: az érzelmileg lefolytott, sodródó, vagy éppen irányított létezés. Erre épít a reklámipar, a politika, minden fanatikus vallás, de akár néhány nagyvállalati kultúra is.
De mit tanácsolnak a szakemberek?
Meg kell próbálni mindenkinek kilépni a racionalitás sémái közül. Tehát nem mindig azt teszem, amit a pillanatnyi helyzet megkíván, hanem azt vizsgálom meg, hogy mi zajlik le bennem és körülöttem. Paradox aktivitásnak, vagy káosz cselekvésnek is hívhatjuk ezt. Ilyenkor legtöbbször a racionalitással megy szembe az ember: veszély vagy veszteség esetén nem visszavonul, hanem befektet és előre lép. Nem azonnal reagál a problémákra, hanem kivár és elmélyül.
Gyakorlatilag minden komoly elakadás és probléma mélyén rejlik egy olyan ellentmondás, ami látszólag megoldhatatlan. A fejlődés lehetősége viszont pont ezekben az akadályokban, illetve a velük való szembenézésben rejlik. A paradox aktivitás egy látszólag irreális változás elindítása, egy lehetetlennek tűnő helyzet megoldása úgy, hogy megváltoztatunk egy eddig jól működő cselekvési mintát vagy magatartást.
Életünk folyamán a másik ilyen iránytű a külső visszajelzés. Hiszen az úton, amin haladunk útitársak vesznek körül minket, kísérnek hosszabb, rövidebb szakaszán az életünknek. Adunk-e lehetőséget nekik, hogy komolyan elmondják, milyennek látnak minket? Mit gondolnak rólunk? Ezek nem evidens dolgok, pedig a jó visszajelzés olyan, mint egy pillanatfelvétel az életünkről. Ez akkor működik jól, ha kortól, hatalmi helyzettől és tapasztalattól függetlenül, egyenrangú véleménynyilvánításra van lehetőség. Ám visszajelzést sem adni, sem kapni nem könnyű. Fel kell rá készülni.